2012. november 2., péntek

Mindennapi mérgeink 1. rész

Nem tudom kiírta, szinten közösségi oldalon leltem rá.
Érdemes elgondolkodni rajta..

Feltettem az életemet valamire, méghozzá a saját példámon keresztül.
Nekem van egy nagyon érdekes születési betegségem: szintetikum
allergiával születtem. Ami azt jelenti, hogy semmiféle szintetikus anyag
nem juthat be a szervezetembe, mert az végzetes lenne számomra. Azt, hogy
ez valójában szintetikum allergia, csak 18 éves koromban derült ki,
egészen addig gyógyszerallergiákat állapítottak meg nálam. Gyakorlatilag
minden gyógyszerre allergiás vagyok. Nyilvánvalóvá akkor vált ez
számomra, amikor a kozmetikus pályát választottam és könyékig ekcémás
lettem. Ekkor elvégeztek egy allergiatesztet és kiderült, hogy a
szintetikumokra vagyok allergiás, egészen pontosan "kőolaj
intoleranciám" van. Nagyon kevesen tudják, hogy a létező összes
szintetikus anyag kőolajból van. Még a "szívbarát" margarin is
kőolajból van, egy az egyben kőolaj hulladékból. Amikor ezzel
szembesültem, elkezdtem ennek utána tanulni. A fő szakterületem a
kémián belül a kőolaj kémia lett. 2005-ben végeztem el egy
professzornál egy kozmetikai hatóanyag elemző tanfolyamot és azóta ezzel
foglalkozok, illetve ebben a témakörben tartok előadásokat úgy, hogy
valahogy a saját példámat is megpróbálom belevenni. Arra nagyon
vigyáztam, hogy ne jusson semmiféle szintetikum a szervezetembe
olyannyira, hogy még a tinédzserkori italozásomat is mindig házi
borból és pálinkából kellett megoldanom. Én sosem ittam whisky-kólát. Aki
volt velem bulizni az tudja, hogy soha nem látott engem
koktélokkal a kezemben, hiszen az számomra katasztrófa lett volna. El
kellett gondolkoznom azon, hogy vajon van-e összefüggés aközött, hogy
nekem soha nem jutott szintetikum a szervezetembe és aközött, hogy soha
életemben nem voltam beteg (de olyannyira, hogy egy náthám sem volt),
illetve aközött, hogy nem hízok, ehetek bármennyit, bármit. Ez pedig nem
genetika, mert a családomban mindenki kövér, mindenki
hízásra hajlamos. Engem agyon vizsgálgattak - Nők lapja által
hirdetett módszerekkel mindenféle eszközzel és szerszámmal és
kiderült, hogy a biológiai korom a fele, mint ami a
személyigazolványomba be van írva. Egyre jobban érzem azt, hogy
aközött, hogy nekem ilyen megszorításokkal kellett élnem az életemet,
hogy nem juthat be szintetikum a szervezetembe, és a leírtak között
biztos, hogy kell legyen összefüggés. Na, ennyit elöljáróban.
Ez az előadási anyagom, a Kékgolyó utcai onkológián, egy onkológus
orvos-továbbképzésen mondtam el (a "túl orvosi" részeket természetesen
átugrom). Nekem gyakorlatilag onkológus orvosokat kellett meggyőznöm
arról, hogy a ráknak mekkora köze van ahhoz, hogy ha bármilyen
szintetikum - vagyis kőolaj - bejut az emberi szervezetbe. Az
köztudott, hogy a kőolaj a világ egyik legnehezebben lebomló
molekulafajtája, már csak azért is, mert ha évmilliárdokon át ott tud
maradni a természetben és nem bomlik le, akkor valószínű, hogy a
szervezetünkből sem tud rövid időn belül kiürülni. Erre épül fel az
előadási anyag.
Amikor a rákról vagy a betegségekről beszélünk, akkor először mindig azt
szokták mondani, hogy melyek a rizikó faktorok. ITAL! CIGARETTA! Ugye?
Ezt a kettőt emlegetik. Ezekről tudni kell, hogy bár a cigaretta és az alkohol valahol
a 10-es skála végén állnak, azért vannak olyan dolgok, amelyek
lényegesebben nagyobb súllyal szerepelnek a lehetséges
veszélyforrások között.
Cigaretta! Tudjuk, hogy a cigaretta mennyire káros, ezzel mindenki
tisztában van. Nagyon korrekt azonban, hogy a törvény megszabja azt, hogy
ha te dohányos, akarsz venni egy doboz cigarettát, akkor a fekete
keretben bármerre forgatod, mindenhol látható valami nagyon csúnya véget
és halált idéző történet, pl. "A dohányzás halálos tüdőrákot okozhat", "a
dohányzás lassíthatja a vér áramlását és impotenciát
okozhat", " A dohányzás öregíti a bőrt", "A dohányzás lassíthatja a
véráramot", "A dohányzás halált okoz", "Védje gyermekeit, ne tegye ki
őket a dohányfüst belégzésének a veszélyének." Teljesen korrekt
eljárást. Azért korrekt eljárás, mert ha te dohányzol tudjál róla, hogy
milyen veszélyeknek teszed ki magad és a környezetedet. Tehát úgy veszed
meg a doboz cigarettát, hogy nagyon jól tudod, hogy ha ezt most elszívod,
akkor ez neked öregíteni fogja a bőrödet. Abszolút korrekt. Kérdezem én,
hogy valaha az életetekben fogtatok-e a kezetekben olyan krémet, amin
fekete keretben figyelmeztetnek benneteket, hogy a krém használata
öregíti a bőrt. Ugye nem?! Pedig ez az igazság. Ugyanis olyan anyagok
vannak benne (adott esetben egy népszerű és széles
körben ismert márkájú krémet elemeztem), amik lényegesebben jobban
öregítik a bőrt. Egy tégely annyi káros összetevőt tartalmaz, mintha te
elszívsz egy doboz cigarettát egyszerre. Ennek ellenére nem
figyelmeztetnek rá minket. Mondok egy durvábbat: "Védje a gyermekeket, ne
tegye ki őket a dohányfüst belélegzésének a veszélyének." Láttál már
egyetlen TV-ben is reklámozott és igen népszerű, már az újszülött
osztályokon is alkalmazott babaápolási terméken feltüntetve olyan
feliratot, hogy védje gyermekét, és ne tegye ki ennek a kozmetikumnak a
veszélyének. Ugye nem? Azt is kevesen tudják, hogy már több mint 6 éve
szintén a fenti gyártó ellen emberélet veszélyeztetése miatt
folyik egy per, de olyan ügyvédi gárdájuk van, hogy mindig
"megússzák", viszont mindig, amikor épp jön egy következő tárgyalás,
akkor pánikszerűen le van árazva az összes termékük (hangsúlyozom:
babaápolási termékek!). Egészen addig nem fogják kivonni őket a
forgalomból, amíg nem lesz jogerős ítélet. Ennek a cégnek a termékei
jelenleg a világ legmérgezőbb vegyületeit tartalmazzák. Sokkal kevésbé
ártasz a gyerekednek, ha mondjuk mosogatószerben fürdeted meg, mintha az
ő tusfürdőjükben. Kevesebb a méreganyag benne. Kevesebb a
méreganyag egy kenőolajban, amit az autódba raksz, mint a
babaolajukban. Teljes statisztikailag bizonyított történet. Nagyon durva.
Csak a babaolajat kifinomították, megillatosították és
megszínezték. Ennyi a különbség, meg szép tégelyben van, meg jó a
reklámja.
Soha nem olvastunk olyan feliratot egy tusfürdőn sem, hogy: "A
tusfürdő lassíthatja a vér áramlását és impotenciát okozhat".
Megdöbbentő, de a kozmetikai termékek nagy részében van olyan anyag, ami
mineralokortikói (?) hatású és bizonyítottan impotenciát okoz, ez a
tartósítószereknek a nagy része, ami bennük van. És ugye, sok kicsi sokra
megy. Mert azt szokták mondani, hogy: -Jó, jó, de milyen kevés van benne!
Igen ám, de mindennap használjuk. Tehát egy 15-20 éves
használat után, ha neked naponta bejut a szervezetedbe egy ilyen
anyag, akkor garantáltan kimutatható belőle és erre is vannak
bizonyítékok. Nem mennék bele, hogy halálos tüdőrákot okozhat egy
egyszerű babahintőpor, ugyanis olyan magas szilika tartalma van. A
szilika adja azt a fehér porminőséget és nem véletlen, hogy a szilika
anyagról nevezték el a szilikózist, mint betegséget. És a szilika
tüdőrákot okoz. Ennek ellenére a babahintőporoknak a 90%-a ebből a
szilika porból van. Elkerülhetetlen, hogy a hintőporozás közben
bekerüljön a levegőbe és az ember belélegezze. Na de ebbe nem megyek
jobban bele.
Most bebizonyítom, hogy ennek a sok döbbenetes dolognak a mérgező
kozmetikumokról, van azért egy elég erőteljes múltja. Ez az egész ott
kezdődött, hogy az 1970-es évek végén már az egyik, a méltán
legnagyobb hírű egyetem, a pittsburg-i egyetem kutatói és kutatásai
bebizonyították, hogy a bőrön át kétszer annyi káros anyag tud
felszívódni, mint az emésztőrendszerünkön keresztül. Ami érdekes, hogy ez
egy 1970-es adat. Nagyon komoly kutatási eredmények állnak mögötte. Ennek
ellenére a mai napig nem tanítják az orvosi egyetemen. A mai napig nem
tanítják azt, hogy a bőrön át sokkal több méreganyag be tud jutni, mint a
tápcsatornán keresztül.
Miért van ez? A következők miatt: A "kezdet kezdetén" kialakult egy
komplett tökéletesen megalkotott - élő organikus világ és a mi
gyomrunk el lett látva egy olyan védekező anyaggal, amit úgy hívnak, hogy
gyomorsav. Ez egy nagyon erős ph-jú sav és azt a feladatot látja el, hogy
ha a gyomrodba bejut bármilyen anyag, ami neki nem tetszik, azt azonnal
bontja, marja. Abban az esetben, hogyha olyan anyaggal találkozik a
gyomorsav, ami számodra mérgező lehet, abban a
pillanatban rosszul leszel, vagyis ez egyben egy jelzőrendszer is.
Ilyenkor különböző módon reagál a gyomor- és bélrendszered. Tehát ez egy
védekezési mechanizmus, a szervezet öngyógyítási folyamataihoz tartozik
hozzá, ha te pl. hánysz. Ez azt jelzi, hogy valami olyan
jutott be a szervezetedbe, ami neki nem tetszik. Sajnos újabban a szervezet lúgosítását nem
táplálékokkal, hanem 9-es pH-nál is lúgosabb vizek itatásával reklámozzák! Ez a lúgos víz
fellúgosítja a gyomorsavat ! Ha nem savas a gyomorsav, akkor nem működik a gyomorsav
természet általi védekezési mechanizmusa, azaz mérgekkel telítődik a szervezet, tönkremegy
az anyagcsere és az a helyzet, hogy az így megbetegedettek gyógyszer szedőkké fognak válni
és vagy nem lesznek soha nyugdíjasok, vagy ha már azok, akkor nem kell nekik sokáig utalni
a nyugdíjat!!!!
A bőrünk viszont nincs ellátva ilyen, egészséges gyomornál jól működő védekezési
rendszerrel, így maradéktalanul be tud jutni mindenféle méreganyag, sőt mint látjuk
kétszer olyan gyorsan. Ezt az is alátámasztja, hogy ha az
orvostudományban valamilyen anyagot nagyon hirtelen be akarnak
juttatni a szervezetedbe, akkor nem lenyeletik veled, hanem bőr alá
injekciózzák vagy pedig vannak pl. a szívbetegeknél a nyelv alá való
kapszula, ami öt percen belül hat. A nyálkahártyán azonnal
felszívódik. Ha lenyelné, akkor lehet, hogy meghalna mire eljutna
odáig, hogy a gyomorsav kiválogatja, hogy tényleg jó, mehet - nem
mehet. Ez is egy bizonyíték, de ezt a tényt nem közlik senkivel. A
kutatásvezető, dr. Samuel Epstein alternatív Nobel-díjjal kitüntetett
tudós professzor, aki egyébként a rákmegelőző szövetség elnöke lett és a
következőt mondta a 70-es évek végén a kutatás után, hogy: "-
Biztonságosabb lenne kozmetikumainkat megenni, mint magunkra kenni."
Erre is van egy sztorim. Nekem már több mint két éve van egy olyan
információs honlapom, ami pontosan ilyen dolgokkal foglalkozik és
amikor indult a honlap 2006-ban, még a kezdetek kezdetén beírt
kétségbeesetten egy édesanya, hogy azonnal elemezzem egy fürdőgolyónak az
összetételét, mert lenyelte a három éves gyereke, és hogy van-e benne
mérgező anyag. Erre én annyit írtam neki vissza, hogy örüljön, hogy csak
lenyelte és nem fürdött meg benne. Mert a gyerekszervezet okos,
valószínűleg, ha nem tetszik neki, akkor ki fogja hányni, de ha
megfürdött volna benne, a bőr nem tud hányni, tehát azonnal bekerül a
véráramba a méreg. Ugyanis olyan anyagokat tartalmazott.
Mik voltak az előzmények? A 70-es éveknél járunk, amikor
megállapították ezt a döbbenetes tényt, majd 1988-ban az OSHA (hasonló
jellegű szervezet, mint nálunk az ÁNTSZ) laboratóriumában végeztek egy
olyan elemzést, ahol egészségbiztonsági szempontból bevizsgálták a
kozmetikumokban található 3000 leggyakrabban előforduló hatóanyagot.
Tehát 1988-ban, 20 évvel ezelőtt. Hozzáteszem ez a 3000 egy nagyon nagy
szám, Magyarországon szerintem 1500-nál több hatóanyaggal nem dolgoznak a
kozmetikai cégek, ill. nem lehet kapni. Ők a 3000
leggyakrabban használt hatóanyagot bevizsgálták, ami azért fontos, mert
azt jó ha tudjátok, hogy a világon semmilyen törvény nem
szabályozza, hogy mit rakjanak bele egy kozmetikumba. Nem kell
bebizonyítani, hogy az jó vagy rossz. Azt állítasz róla, amit akarsz.
Tehát nincs úgy, mint az élelmiszeriparnál, hogy megszabják, hogy
miből mennyi lehet benne. Ha rá van írva, akkor bármi kerülhet bele. Ha
rá van írva, akkor az van benne, ami rá van írva, csak Te azt nem érted.
Felvetődhet a kérdés, hogy akkor ha rá van írva, hogy kutyaürülék, akkor
az is van benne?
Sajnos igen, tehet bele kutyaürüléket, csak kitalál valami hangzatos
latin nevet, amiről Te nem fogod tudni, hogy az valójában ugyanaz.
A lényeg a lényeg, hogy elkészült ez az elemzés, és a következő
eredmény született:
a 3000 anyagból:
* 884 volt súlyosan mérgező,
* 218 meddőséget okoz,
* 314 súlyos biológiai elváltozásokat okozhat és mutagén,
* 146 rosszindulatú daganatokat okozhat,
* 376 bőr- és szemirritációt okozhat.
Ha ezt összeadjuk, akkor közel 2000 anyag, ami azt jelenti, hogy 3000
anyagból 2000 bizonyítottan káros, tehát a 2/3-a.
Azóta persze ezeket a tényeket több oldalról és többször is
alátámasztották a világ több laboratóriumában is, egymástól független
laboratóriumok. Annyira hihetetlen volt ez az információ, hogy
képtelenségnek tartották, hogy tulajdonképpen konkrét mérgeket kenünk
magunkra, de mégis ugyanezek az eredmények jöttek ki mindegyiknél. Ami
érdekes, hogy 1988 óta mégsem történt semmi változás.
Ad 1: Nem tudunk róla, tehát soha egy újság meg nem írta ezeket az
eredményeket
Ad 2: Semmilyen törvény nem született a mai napig, hogy mit rakhatnak egy
kozmetikumba. El lehet gondolkozni azon, hogy: Miért?
Tehát ezt rátok bízom, lesz még sok ilyen adat, mindig gondolkodjatok el,
hogy vajon miért nem tudunk erről. 20 éve tudják!


0 megjegyzés: